– Találkoztunk mi valaha is személyesen? – ez járt az eszemben ébredéskor.
Egyike azoknak az álmoknak, melyről tudom, soha nem felejtem el. Ha visszaaludnék most, akkor sem. Talán sohasem. Emlékszem a legelsőre, s számolom, bizony ez a hetedik.
Megírjam Neki?
Még azt gondolja beszélgetőtársra vágyom, nézhetem.
Nem, nem írom meg, bolondnak hisz még.
Így történt, hogy egy pár nap múlva végül mégiscsak megszülettek soraim.
,,Képzeld, évente van egy álmom, amire sokáig emlékszem. A múlt héten rólad álmodtam. Kolozsváron akartam a Pub előtt átkelni az úton, sok sávban mentek az autók mindkét irányban s én olyan nagyon féltem. S akkor kikanyarodott egy élénkpiros villamos s jött felém, az autók robogtak, de ez a villamos olyan szép és kedves volt. Valahogy csak átérek, jött a remény.
S nézem jobban, s hát nem Te vezeted a villamost.
Megálltál, csilingeltél, intettél, intetted, hogy menjek nyugodtan át. S váratlanul az autók is mindkét irányban megálltak, s én nyugodtan átmehettem.
Nem tartott az álmom addig, míg a túloldalra átértem, de előtted megálltam, s intettem, olyan boldog voltam. Ébredésemkor meg járt az agyam, hogy találkoztunk mi valaha is? Szép napod legyen, Kriszta”
És jön is a válasz azonnal…
,,Zseniális! Talán tudod, talán nem, nekem van egy 2014-es projektem, egy festménysorozatom az álmaimmal. Azóta is foglalkoztat a téma. Ugyan az én álmaim, és aligha volt még példa arra, hogy valaki velem kapcsolatos álmáról meséljen, de ez most hirtelen új ötletet adott….”
Olvasom és mosolygok.
,, Ráadásul van egy festményecském, üvegre készült, ami éppen egy piros villamost ábrázol és éppen a Music Pub előtt, a Horean… Milyen érdekes.”
Olvasom és átszalad a hideg a hátamon.
,,2001 vagy 2002-ben festhettem, istenem be rég volt. Minden tárgynak, kockakőnek sztorija van, de ez most mind nem érdekes. Illetve, de, de majd máskor. Lényeg, h megtaláltam. Az eredetije Régenben van, egykori gyerekszobám falán. Az ágyam fölött!”
És érkezik a kép.
És ott van minden.
A piros villamos, a Pub, a pontos hely, az útnak a széle, ahol álmomban álltam. Meghökkenek, naná, hogy meghökkenek.
S hogy ki mit gondolt erről a történetről?
Volt aki azt mondta, figyeljem a piros villamosokat… Na, itt a hegyen aztán már tényleg csak ez hiányozna. Hogy dolgunk lesz egymással, Andreával, ez is megfogalmazódott.
Hogy mit tanultam én ebből? Mi a lényeg szerintem?
Engedj a megérzéseidnek, bármennyire is banálisak legyenek!
Írd meg,
olvasd el,
fogj bele,
zárd le,
lépj be,
lépj ki,
szaladj,
állj meg,
idd ki,
tedd le!
Bármi is legyen, tedd meg!
Köszönöm, Andrea! Sok varázslat történt velem az évek során, de ennyire nem lepett meg még semmi!

 

Fotó és festmény: Andrea Jánosi
Álom és írás: Máthé Kriszta

Igen, lehet ez egy közös munka kezdete!