Karácsonyfaláb

2007 decemberében esett meg ez a történet, szívembe őrzött egyik legkedvesebbike. Épp a karácsonyi hétre készülődtünk nagy serényen a magyar házban, amikor eszembe jutott, hogy nincs lába a karácsonyfának.
Megkértem Pétert és Józsit, két kedves hetedikes tanítványunkat, hogy valamit találjanak ki, hogy álljon az a pici fa. Gyorsan kellett cselekedni, mert a kicsik nem láthatták meg, hogy ki hozza, öltözteti a fát.
Ott kalapálunk hárman vagy két méterre a fásszíntől, három léc ölelte át a fa lábát, azokat kellett összeszegelni, úgy hogy egyenesen álljon. Kacagtunk is, gondolom, mindenképp egyszerre beszéltünk, fogtuk közben a fát, kalapáltunk, de leginkább nevettünk.
Felpillantottamban látom, hogy az egész alsó tagozat az angyal létezésének teljességével a szívében jövöget befele a kapun, a csoport fele már az udvar közepén tőlünk vagy egy méterre.
– Jönnek a kicsikék, Péééééter! – ennyit kiáltottam.
Péter azon nyomban behajította a fásszínbe a karácsonyfát a fityegő lábaival együtt, Józsi pedig biztos ami biztos alapon után dobta a kalapácsot.
Az első gyermek csak annyit látott, hogy állunk mi ott hárman egy-egy lépésnyire egymástól és nevetünk. Közben a kalapács is landolt, hangot adva érkezésének.
– Ebből sem marad sok! – jegyzi meg halkan Józsi.
A könnyünk is folyt, akárcsak most nekem.
Ez a magyar ház értéke Frumószán, itt közelebb kerülnek a lelkek.

(2017. december 20.)

Az én hangomon:

https://www.facebook.com/mathe.kriszta.1/videos/2034170279998921/?t=0