Két karját kitárta és még burrogott is előttem vagy két lépésnyire. Jobbra, balra döltögette szárnyait, néha lelassult, majd nekiiramodott.
Igyekeztem cipőm kopogását halkabbra fogni, hogy gyanút ne fogjon, hogy játékában társa lehessek.
Így ment hazafele egy elsős kislányka, s szegődtem én nyomába.
Egyszercsak leengedte repülőszárnyait, fennebb húzta kabátjának cipzárját. Visszaváltozódott.
Csak én maradtam egy kicsit még gyereknek.

Máthé Kriszta
2015. március 4.
Frumósza