Nyomában

Két karját kitárta és még burrogott is előttem vagy két lépésnyire. Jobbra, balra döltögette szárnyait, néha lelassult, majd nekiiramodott. Igyekeztem cipőm kopogását halkabbra fogni, hogy gyanút ne fogjon, hogy játékában társa lehessek. Így ment hazafele egy elsős...
Szombati ünnepeink

Szombati ünnepeink

A kicsi, az összes alig múlt három évével hozott egy döntést. Szombaton pizsamafelső nélkül kaptam hajnalban az ágyában. Megfogtam a kezét, a hasára tettem a kezem, meleg volt. Álltam ott. Tudtam, ha betakarom, felébred. Hagytam. Úgy ahogy volt. – Olyan nagyon...
Bizonytalansággal elgáncsolt egészség

Bizonytalansággal elgáncsolt egészség

– Elmentem az családorvoshoz, meghallgatott, felírt egy csomó gyógyszert, ki is vettem, de nem veszem be… Egy viszonylag zárt csoportban írta egy nő. Sokadik ő. Meglehet, divat ez vagy mi? És érkezik is a végtelen ajánlat. Hogy mi mindent lehet a bajára...
Főtt pityóka

Főtt pityóka

– Huzzátok ki! – szólt. Azonnal hátra is ugrottam. Mindkét lábbammal egyszerre. Vártam, a gumi mélyedjen hátul a bokámba, hogy feszüljön meg, s hadd kezdje már el járni a magájét, s jöjjek már én utána. Az édesanyám ölében ébredtem egy végtelenül ijesztő...
Az indulás fontosságáról

Az indulás fontosságáról

A reggel együtt töltött idő hangulata abszolút meghatározója napunknak. Ebben nevelkedtem, ebben hiszek. Tudatosan készülök a reggelekre, az egykor óvodába, most már iskolába készülődésekre, a békés, mosolygós indulásokra. Hogy valóban hiányoljam, ne csak mondjam,...
Barátságszoknya

Barátságszoknya

– Anya, van olyan, hogy barátságszoknya? – Lehet, ha nagyon akarod. – Tudod, két olyan nagyon szép kék szoknyát küldött az a néni nekem. Arra gondoltam, a másikat Nusinak adom, barátságszoknyának. Eszembe jut a piros barátsággyűrűm, a pettyes bögrém,...
Cézár saláta

Cézár saláta

– Meglátogathatlak? – Persze, gyere, olyan jól esne látni téged! Szeretem a pörgését, a mindig nyitott tekintetét, mosolyát, hogy mindig hagy valamit maga után, de az soha nem a jövőbeli találkozásunk szigorú terhe. Mintha csak belépőkből lenne összerakva....
Megcsókolt talpacskák

Megcsókolt talpacskák

Mindig megtiszteltük egymást a köszönésünkkel és egy pár jó szóval, ahogy időnk engedte épp. Aztán a lányaink összebarátkoztak, egymáshoz kezdtek el járni, olyan váratlanul, ahogy a szemünk láttára kezdenek felnőni. S jöttek a változások, s mi igazodtunk hozzájuk. Az...
A mi campervanunk

A mi campervanunk

Pontosan egy héttel a lisszaboni érkezésünk után, jól kifáradva a fővárosi folyamatos fel-lemászkálástól, boldogan robogtunk a várostól jó messze levő autókölcsönzőhöz, hogy végre birtokba vehessük a bérelt autónkat. Tudtam, hogy valami történni fog. Éjjel is többször...