Először a kirázott takaróban, majd a matrac sarkában, végül az ablakon épp beugró macskámban botlottam bele. Mindez egyszerre. Bicsaklott is kifele a bokám, mert nem akartam a teljes súlyommal a macskámra lépni. Reccsent. Felüvöltöttem. Zuhanásomban azért drukkoltam, hogy ne legyen a lányom vasszéke épp ott, ahova landolni készülök. Szorosan behunyt szemmel érkeztem. A két égnek emelt lábamat vettem először szemügyre. A félrecsúszott cérnazoknikat. A bal lábamat nem éreztem. Lerángattam  a zoknit, fájó, égő sebet hagyott a zokni mintája.

– Nincs baj! – áll halkan mögém a két és fél éves fiam.

Hangjában nincs félelem, aggódás, ettől erőre kapok én is.

Mégsem fekhetek itt tovább, mint egy teknőjére esett teknősbéka.

– Deep Blue krém,  levendulaolaj…. Ezek kellenek most azonnal.

– Zsombi, ide hoznád anyának a kék krémet a kicsi szekrény tetejéről? Tudod, onnan ahol az apa szerszámai is vannak…

Szalad. Olyan nagy, elnyújtott léptekkel, mint amikor fontos küldetésben van.

Azon gondolkodom, vajon eltörtem-e a lábamat. A macska mellettem ül. Mi tagadás: egykedvűen.

Még három óra míg a lányom hazaér az iskolából…

– Nincs krém! – húzogatja  a vállát a fiam. Érdekes látvány így fejjel lefele.

– Nem baj – mondom. Jut is eszembe azonnal, hogy a tegnap este raktam el a Deep Blue krémet, fel jó magasra a sárga szekrényre, hogy ne érje el. Most már mindegy. De a levendula is nagyon kéne. Hogy ne legyen seb ebből a zokni okozta horzsolásból. Valamit márpedig tennem kell.

Négykézláb mászok ki a nagyszobába. Felülök az ágyra. Tiszta egy lángcsóva  a lábam. Semmit nem érzek, csak hogy forró. Nagyobb baj, hogy émelygek.

– Meg kell szerezzem a Deep Bluet-t! – mondom ki hangosan.

A fiam és a macskám egyszerre pillantanak rám. Esélyt adnak a lehetőségre.

Körülményesen, de kezemben tartom a két kincset. A levendulaolajjal kezdem. Nagyon fáj. Két hosszú horzsolás a lábfejemen. Kenem, kenegetem rá a levendulaolajat, a doterrásat, s közben pontosan tudom, hogy ennél sokkal rosszabb következik. Az olaj azonnal hat, fájdalmat csillapít és a horzsolt hámsejteket regenerálja.

De jön a neheze, felpattintom a Deep Blue krém tetejét. Nagy nehezen rányomok egy mogyorónyit a lábfejemre, majd a lábszáramra. Bekenegetem.

Hátradőlök. Semmi hidegség érzés, s ez nem jó. Az ujjaimat összekulcsolom a tarkóm alatt. Kellemesen hűt, mulasztja az émelygést.

Bevárjuk Lucát, mentőt hívok, majd hárman megyünk be a kórházba… Ez a legrosszabb, ami történhet.

A második kenésnél végre meg merem nézni bátrabban a lábamat. Mintha érezni kezdeném a határait. Nem csak látom, mintha ismét érezném is valahol túl a fájdalmon.

– Hogy a csuda vinné el – mondom ki hangosan. Ismét rám néznek mindketten. Megzavartam a játékukat.

– Vizet? – kérdi a fiam.

Bólintok. Hozza is hősléptekkel. Örömmel iszom ki az ivópohara teljes tartalmát.

– Nincs baj – ismétli.

Úgy húsz perc telt el az esés óta, most kenem harmadjára  a bokámat, a lábszáramat. Végre fázik. Ez jó jel!

Megpróbálok ráállni. Sikerül. Többet nem próbálom. Teljesen kivert a víz.

Mire Luca hazaér az iskolából már egy lábon ugrálva közlekedek a házban. Felmelegítem az ebédet. Lefektetem a kicsit. Luca közben megírja a házi feladatait. Épp ellenőrzöm a matek példák eredményeit, amikor váratlan fordulatot vesz a dolgok alakulása. Eldagad a térdem.

A térdem? Döbbenten nézem. De hisz a bokám roppant. A lábszáram fájt. De mi köze ennek a térdemhez???

Visszapörgetem a történteket. Amikor kibicsaklott a bokám, akkor bizony a térdemnek is hajlania kellett oldalra az eséshez. A Deep blue dolgozott a bokámon és a lábszáramon, de a kisebb fájdalmat nem érezve, nem kentem a térdem. Hát eldagadt. A Deep blue krém gyulladáscsökkentő hatása négy óra alatt annyira rendbe hozta az alsó két részt, hogy ideje lett a térdnek is, hogy jelezze, bajban vagyunk. Nem hajlott, lüktetett.

Felültem az ágyba. A kicsi aludt, a nagy kiment játszani a kertbe. Azon gondolkodtam, hogy akkor mi is legyen? Mégiscsak látni kellene egy orvosnak. Majd, ha felébred a kicsi… Kenegetem, most már a térdemet is. Végre beszélni is merek a történtekről. Felhívom Ilucit.

Tíz perc múlva ismét kenem, majd ismét. Tüzet kell rakni. Le kell menni a pincébe. Ha ezekkel megvagyok, meglátjuk mi lesz. Mire mindennel megvagyok, ébred a kicsi, bejön a nagy. Megvizsgálom a lábamat. Most kell döntsek. Nem mehetek bele a sötét éjszakába csak úgy, elég baj az, hogy menni is épp csak hogy tudok. Csökken a térd duzzanata, a lábszáram nem fáj, a bokám akkor sajog, ha ránehezedek egy kicsit is, a lábfejem a horzsolásnak nyoma sincs. Pihenek. Egész estig. Épp a legszükségesebbekért állok fel. Nézem, mennyire alkalmazkodnak a helyzethez a gyerekek. Hálás vagyok. Nagy a csend. A lábam hol fázik, hol lüktet. Elpilledek. Ébredésemkor észlelem, hogy egészen jól vagyok. Végre nem émelygek. Éhes vagyok.

A következő napokban rendszeresen kenegetem a bal lábamat a Deep blue krémmel.Ötödik napra teljesen helyrejön. Lassításra emlékeztetett. Megfogadtam a tanácsát. A Deep blue krémet elérhető helyre tettem. Mert fontos. Ahogy a figyelmünk is…

Amelyek kisegítettek dōTERRA  termékek. Lássuk mit tudnak…

Levendulaolaj

  • gyulladásgátló
  • fájdalomcsillapító
  • ideg- és bőrnyugtató
  • fertőtlenítő
Deep Blue krém
  • izomlazító
  • gyulladásgátló
  • keringésjavító
  • ficam, rándulás esetén gyors segítség
Köszönet a figyelemért, Máthé Kriszta